Még alig kezdődött el a nap, épp csak a második óráról csöngettek ki ,de már kopogtattak az iskola orvosi szobájának ajtaján.
Kouki ,mint mindig ,lelkesen végezte a munkáját.
- Sabad!-mondta és letette a tollat az asztalára ,amivel eddig játszott. Az ajtó kinyilt és Hikaru lépett be a szobába.
-E-elnézést a zavarásért... -kicsit félt az orvostól.
-Már kezdtem azt hinni, hogy nem is jöttél iskolába- mosolygott rá Kouki. A fiú ettől még inkább megszeppent.
- ...és..? Most mi a panasz?? -érdeklődött Kouki.
- A sensei küldött le.....
- Jó de valami oka annak is van.. -erősködött tovább.
-Hát.. csak... egy kicsit összeestem a folyosón, de nem komoly...!...-próbálta kimenteni magát a helyzetből- küldjön vissza kérem... mondjuk.. ,hogy nincs semmi bajom...
Kouki felállt a helyéről és odament hozzá. Hikaru kicsit remegett a félelemtől és hátrált pár lépést.
- Ha tényleg összeestél akkor a sensei ,hogy küldhetett csak így egyedül le hozzám? -kérdezősködött tovább az orvos.
- Nem, engem Ibuki kísért le.. ,csak ő inkább kint maradt...
- Értem...-gondolkozott pár pillanatot a padlót bámulva ,aztán újra Hikarura nézett- na, akkor kezdj vetkőzni!-mosolygott.
A fiú erre összerezzent.
- M-mi??? -kérdezte remegő hangon.
- Jajj, semmi olyanra nem gondoltam -mentegetőzött- ,de te tudhatnád ,hogy máshogy nem tudlak megvizsgálni...-kicsit sem jött zavarba a félreértéstől és a jókedvét sem vette el. Hikaru egy kicsit habozva, de levette a felsőjét. Kouki igyekezett gyorsan megvizsgálni ,de amikor csak úgy tudta csinálni ,hogy ne legyen feltűnő végigsimított a fiú testén. Hikaru nagyon zavarban volt. Az orvos végül felsóhajtott.
-Ahogy elnézem nincs komolyabb bajod... visszamehetsz...-kezdett lelombozódni ,mert nagyon zavarta ,hogy Hikaru így fél tőle ,ez leginkább azért bántotta ,mert régóta táplált gyengédebb érzelmeket iránta.
- Köszönöm -hajolt meg a fiú. Gyorsan visszavette a ruháit és kirohant.
Végig rohant a folyosón és annak reményében ,hogy a tanár még nem érkezett meg az óra felére benyitott a terembe.
Reika azonnal rászegezte gyilkos tekintetét.
- Megállni..!!!!! .....
- Sajnálom sensei! -a fiú mélyen meghajolt- csak.. tudja.. az orvosiban voltam.. és...-be sem tudta fejezni a mondatot Reika legyintett egyett és közbeszólt.
- Rendben.. menj a helyedre....
A tanár folytatta az órát Hikaru pedig a helyére ment. A tanárok sosem szóltak érte ha ő egészség ügyi okok miatt késett ,vagy hiányzott, mert tényleg nagyon betegeskedő gyerek volt és sok betegsége is volt.
- Na..?? Mi volt??-súgta oda neki rögtön Ibuki.
-Semmi... miért minek kellett volna történnie???- nézett kérdőn padtársára.
- Mondjuk.. ....Koukinak szerelmet kellett volna vallania neked..-gúnyos mosoly terült el Ibuki arcán.
- Micsoda??????!!!!!!!-pattant fel a helyéről Hikaru- Hagyj ezzel engem békén!!
Reika megköszörülte a torkát.
- Örülnék ,ha ezeket inkább a szünetre hagynátok.. nem pedig matekórára....
- Elnézést..-megszeppenve ült vissza a székbe. Ibuki feltette a kezét.
- De sensei én ezt nem értem!!-panaszkodott.
- Nem baj.. azért van...- a tanár unottan ült vissza az asztala mögé.
- Dehát... -értetlenkedett tovább a diák.
- Csönd legyen!!! Csináld a feladatot!!- csattant fel Reika.
Lassan a többi órának is vége lett és az utolsó órára csöngettek be.
- Végre... már csak egy kicsi van hátra- nyöszörögte Ibuki a padjában kínlódva. Hikaru csak bólintott.
- Megint rosszul vagy? -kérdezte aggodalmas arcal, de Hikaru megint csak a fejét rázta és meg se mukkant. Ibuki kezdett nagyon aggódni és közelebb hajolt hozzá.
- Pedig nem úgy festesz ,mint aki majd' kicsattan....
- Jól vagyok -próbált magára eröltetni egy halvány mosolyt.
- Inkább leviszlek Koukihoz....-állt fel a padból Ibuki és mivel még a tanár nem tette tiszteletét a tanteremben, kirángatta barátját a folyosóra. Hikaru próbált ellenkezni, de már semmi ereje sem volt hozzá.
- Nem akarok megint lemenni hozzá!!
-Nem esz meg.. befogod és jössz!!-rángadta tovább.
Ibuki kopogott aztán résnyire nyitotta az ajtót és bekukucskált.
- Helló.. bocsánat a zavarásért...
Kouki rámosolygott.
- Gyere csak be nyugodtan. miben segíthetek??
- Hát.. csak anyni lenne , hogy... *a másik kezével közben berángadta Hikarut- ez a tökfej semmi áron sem akart bejönni....
Hikaru már kezdett megint nagyon remegni. Kouki kedvesen mosolygott rá.- Semmi baj, biztos csak elfáradtál- mondta és leültette.
- Na, akkor én azthiszem visszamegyek órára...-próbálja kettesben hagyni őket.
- Rendben- bólintott rá Kouki és Ibuki már ott sem volt.
- Mond el mi a baj!- próbált valamiféle kapcsolatot teremteni Hikaruval.
- Semmi... jól vagyok...-válaszolta elhaló hangon.
- Miért félsz tőlem ennyire..?-Kouki arcáról eltűnt a mosoly és szomorúan nézett a fiú szemébe, aki ettől teljesen megdermedt.
Sosem bántottalak...-óvatosan megérintette Hikaru arcát.
- É-én... nem...-nem bírt félrepillantani sem, az arca pedig már lángvörössé vált. Az orvos most kicsit közelebb hajolt hozzá.
- Akkor miért remegsz?....
Ettől a kérdéstől Hikaru mégjobban megszeppent. Kouki lassan átölelte és megcsókolta. Hikaru vérnyomása az egekbe ugrott és szinte az orvos karjaiba ájult. Kouki elvált tőle és gyengéden simogatni kezdte az arcát.
- Semmi baj.. nem kell félned..-mondta halkan és megint halvány mosoly jelent meg az arcán. A fiú nagy, könnyes, kutyakölyök szemekkel nézett fel rá. Kouki csak mosolygott tovább és magához szorította.
- Szeretlek....- ahogy ezt kimondta mégszorosabban ölelte. A fiú arcán lefolyt egy könnycsepp. Kouki hirtelen észbe kapott.
-Sajnálom.. tudom.. nem szabad...-eltolta magától a fiút- és.. te sem szeretsz engem...
Hikaru szíve belesajdult ahogy Koukit nézte mikor kimondta ezeket a szavakat.
-Ez.. nem igaz...-a hangja elcsuklott. Kouki meglepett arcal nézett rá.
-Hikaru....-megint magához ölelte ,kezdte azt érezni ,hogy Hikaru viszont szereti őt, de a fiú ezek után meg se mert nyikkanni, nem volt szíve elárulni az igazat Koukinak...
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés